Kinél lehet EP kártyával fizetni?
A széleskörű elvárások kiszolgálása meghatározó a mindennapokban, ezért a legtöbb szolgáltató igyekszik azért dolgozni, hogy a különféle elvárásokat minél jobban teljesítse. A fizetési rendszerek manapság már sokkal összetettebbek, mint azok régen voltak. Már van lehetőség különféle juttatások nyújtására, gyakran a meghatározott béren kívül, amivel a pihenés, kikapcsolódás, rekreáció vagy az egészség megőrzése a fő cél. Az EP és SZÉP kártyák pontosan ilyenek.
Ezek voltaképpen befizetésekhez kötöttek, amiket többnyire a munkáltató végez és amiket a megfelelő keretek között, meghatározott termékekére, szolgáltatásokra lehet fordítani. A bankkártyákhoz hasonló elven működnek, de csak olyan cégeknél fogadják el, amelyeknek van szerződésük az adott intézményrendszerekkel. A pénzmozgások biztosítását pedig a számlákon keresztül ugyanolyan terminálok végzik, amint amilyeneknél a boltokban lehet fizetni. A Novopayment bankkártya terminálok például EP és SZÉP kártyát egyaránt el tudnak fogadni.
Ez remek hír abból a szempontból, ha a vállalkozásod ilyen jellegű lehetőségeket is kínál. Ebből jól látható, hogy mennyire bankfüggetlen szolgáltatóról van szó, amelyik nemcsak hirdeti, de be is váltja az ígéreteit. A Novopayment már régóta együtt dolgozik Európa legnagyobb pénzügyi intézményeivel, ezért egyedi opciókat nyújt minden érdeklődőnek. A POS terminálok könnyű kezelhetősége a másik előny, amit biztosít. Elég csak áram alá helyezni a készülékeket és azonnal alkalmasak lesznek a tranzakciók végrehajtására, amint a szerződés életbe lépett.
Mivel a készpénzmentes fizetés mára törvényi előírássá vált és a béren kívüli juttatások is egyre népszerűbbek, ezért megéri ezeket előtérbe helyezni, mert így növelhető a vásárlói elégedettség. Nincs tehát más dolgod, mint felvenni a kapcsolatot a Novopayment munkatársaival, majd egyeztetve a részleteket, hamarosan aláírható a szerződés, amit követően a szolgáltatás aktiválása biztosított. Válassz a széles POS terminál kínálatból és használd ki azok előnyeit az üzleted forgalmának fellendítésére!